Vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció üzemeltetőjét érintő adatszolgáltatási kötelezettség


2023. július 1-től kötelezővé vált az adatszolgáltatás a szálláshely-szolgáltatókon kívül már azoknak a vendéglátó üzleteknek is, amelyek nyugtaadási kötelezettségüknek pénztárgéppel kötelesek eleget tenni, illetve a turisztikai attrakciót üzemeltetőknek. Az adatszolgáltatást a kötelezetteknek - az arra alkalmas turisztikai szoftver útján- a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé kell teljesíteni 


Ezen kötelezettség teljesítésével kapcsolatban jelent meg a 255/2023 (VI.26.) Kormányrendelet, melynek értelmében az adatszolgáltatásra alkalmas  turisztikai szoftvert a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. ingyenesen biztosítja azon vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció üzemeltetője részére, amelynek a mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerinti vendéglátás tevékenységből, illetve  a turisztikai attrakció szolgáltatásaihoz kapcsolódó jegyértékesítéséből származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 12 millió forintot, de nem érte el az 50 millió forintot. A szolgáltatók egy térítésmentesen biztosított szoftverre jogosultak, amelyet kizárólag egy általuk üzemeltetett vendéglátó üzlet, illetve turisztikai attrakció esetében alkalmazhatnak. 


A korábban már ismert szabályozáshoz képest a vendéglátó üzletekre és turisztikai attrakcióra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség két lépcsőben kerül bevezetésre, időt adva a szolgáltatóknak a felkészülésre.  


Elsőként 2023. július 1-től adatszolgáltatásra csak az a vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció üzemeltetője köteles, amelynek a vendéglátásból, illetve a turisztikai attrakció szolgáltatásaihoz kapcsolódó jegyértékesítéséből származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. 


Majd 2024. január 1-től bővítik az adatszolgáltatásra kötelezettek körét. Ettől az időponttól adatszolgáltatásra az a vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció üzemeltetője lesz köteles, amelynek a vendéglátásból, illetve a turisztikai attrakció szolgáltatásaihoz kapcsolódó jegyértékesítéséből származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 12 millió forintot. 


Az árbevétel számításakor a termékértékesítésből vagy a szolgáltatásnyújtásból származó bevétel mértékét szolgáltatási helyenként (vendéglátó üzletenként) kell figyelembe venni, azzal, hogy több vendéglátó üzlet azonos működtetője vagy azonos üzemeltetője esetén nem alkalmazható az egybeszámítás. 


A 2023. június 27-én hatályba lépett Kormányrendelet értelmében nem kell alkalmazni azt az eredetileg 2023. július 1-től életbe lépő szabályt sem a szálláshely-szolgáltatóknak, vendégló üzlet és turisztikai attrakció üzemeltetőknekmely szerint az adatszolgáltatásra kötelezett személyi körnek az Áfa tv. szerinti egyszerűsített számla-, nyugtaadási és az ehhez kapcsolódó, az állami adóhatóság felé történő online adatszolgáltatási kötelezettségét a turisztikai szoftverrel kell teljesíteni. 


Az adatszolgáltatástól függetlenül a NTAK részére történő regisztráció továbbra is minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára kötelező, ennek elmulasztása szankcionálható.