Iskolakezdési támogatás


A személyi jövedelemadóról szóló hatályos 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja törvény) 2019. január 1-jétől már nem tartalmazza az „iskolakezdési támogatás” adózására vonatkozó korábbi kedvező előírásokat, így az ilyen címen adott juttatásokra is az Szja törvény egyéb rendelkezéseit kell alkalmazni. A juttatások így egyes meghatározott juttatásként, vagy jogviszony szerint (munkavállók esetén bérként) adózhatnak.


Egyes meghatározott juttatás

Az iskolakezdéssel kapcsolatos juttatások köre kedvezően, egyes meghatározott juttatásként adózhat az Szja törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén.

 

1. Csekély értékű ajándék

2024. január 1-jétől a munkáltató személyenként az eddigi egy helyett legfeljebb évi három alkalommal adhat csekély értékű ajándékot a minimálbér 10 %-át  (26 680 Ft) meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás, illetve az ezekre szóló utalvány juttatásával. Előnye, hogy ez nem csak a szülőnek (munkavállalónak), hanem közvetlenül a munkavállaló gyermekének is adható.

A juttatás után nem a magánszemélynek, hanem a munkáltatónak keletkezik adókötelezettsége. Az adó alapja a juttatás értékének 1,18-szorosa, amely után 15 % személyi jövedelemadót és 13 % szociális hozzájárulási adót kell fizetni.

A juttató a csekély értékű ajándékokról – az adatvédelmi előírások betartásával – olyan nyilvántartást köteles vezetni, amelyből utólag is megállapítható a juttatásban részesülők személye, és a juttatás értéke.

Amennyiben a munkáltató az iskolakezdési támogatást csekély értékű ajándékként utalvány formájában adja, az utalványnak az szja törvényben meghatározott feltételeknek meg kell felelnie.


Utalványokra vonatkozó fontos szabályok

Az Szja törvény előírása alapján az utalvány akkor minősül egyes meghatározott juttatásnak, ha a juttatási feltételek alapján megállapítható, hogy az mely termékre, szolgáltatásra, vagy milyen termék- vagy szolgáltatáskörben használható fel, továbbá, ha az utalvány – a magánszemélynek ki nem osztott (nem juttatott) utalványok visszaváltása kivételével – nem visszaváltható.

Az adóhatóság következetesen képviselt szakmai álláspontja szerint nem adózhat egyes meghatározott juttatásként a bármire korlátozás nélkül felhasználható utalvány, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz. Megfelel a törvényi feltételeknek például egy könyv, ruha, élelmiszer utalvány, de nem felel meg egy hipermarket által kibocsátott vásárlási utalvány, amely bármilyen, az áruházban megvásárolható áru megvásárlására felhasználható.

Az olyan bevásárlóközpontok által kibocsátott utalvány, amely a bevásárlóközpontban található eltérő termékskálával rendelkező bármelyik üzletben beváltható vagy egy adott  szupermarketben található összes termékre felhasználható utalvány szintén nem felel meg a fentebb említett jogszabályi előírásoknak.
Amennyiben egy munkáltató például olyan utalványt ad a dolgozóinak, amely, azaz maga az utalvány nem nevesíti, hogy milyen termékre, szolgáltatásra, illetve termék- vagy szolgáltatáskörben használható fel, akkor a juttatás a fennálló jogviszony szerint válik adókötelessé, azaz a munkavállalók munkaviszonyból származó jövedelmet szereznek.

 

2. Rendezvény keretében ajándéktárgy

A minimálbér 10%-át meghaladó mértékben is van lehetősége a munkáltatónak ajándéktárgyat adni az iskolakezdéshez kapcsolódóan, amennyiben azt egyidejűleg több magánszemély számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes, döntően vendéglátásra, szabadidőprogramra irányuló rendezvényen, eseményen adja át. Ebben az esetben személyenként a minimálbér 25%-át meg nem haladó értékű ajándéktárgy egyes meghatározott juttatásként adható a résztvevőknek.

Ha például a munkáltató családi napot rendez a dolgozók és családtagjaik számára, akkor a csekély értékű ajándéknál már részletezett adóteher megfizetése mellett minden résztvevőnek legfeljebb 66 700 forint értékű tanszereket, iskolai felszereléseket tartalmazó ajándékcsomagot is adhat.

Az adóhatóság szakmai értelmezése szerint a rendezvény keretében átadott ajándéktárgy azonban semmiképpen sem lehet utalvány.

 

Munkaviszonyból származó jövedelem szerinti adózás

Az iskolakezdési támogatás a munkáltató döntése szerint akár értékhatár nélkül is adható pénzben, utalvány formájában vagy természetben, akár a dolgozónak, akár közvetlenül (korhatár nélkül) a tanulónak, diáknak. A munkáltatói döntés, hogy a juttatás összegét bruttó vagy nettó módon határozzák-e meg.

A juttatások főszabály szerint adókötelezettség alá esnek, annak közterheit a juttatóval fennálló jogviszony alapján kell megítélni.

A dolgozónak (munkaviszony keretében) pénzben adott iskolakezdési támogatás bérként adózik.

Jogviszony hiányában az egyéb jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani (számfejteni), bevallani és megfizetni az adókat az iskolakezdési támogatás után.

Amennyiben az Szja törvény fenti szabályainak nem megfelelő utalvány kerül átadásra, amely nem csak adott termékre (termékkörre) vagy szolgáltatásra (szolgáltatáskörre), hanem akár egy hipermarketben bármire beváltható, akkor az jogviszony szerint lesz adóköteles. Ugyanilyen módon, ha az egyes meghatározott juttatásoknál előírt értékhatárt meghaladja az átadott termék értéke, akkor az szintén jogviszony szerint adózik.