Uniós digitális Covid igazolvány


Abban az esetben, ha valakinek nincsen utazási szándéka uniós országba, akkor egyáltalán nem szükséges beszereznie a fent említett igazolást. A Magyarországon belüli szolgáltatások igénybevételéhez továbbra is elegendő a magyar védettségi igazolvány vagy a mobilalkalmazásról bemutatott igazolás.

Aki utazni szeretne, annak javasolt, hogy az uniós igazolás megléte ellenére az utazás előtt mindenképpen tájékozódjon a célország által megszabott aktuális beutazási feltételekről, amelyekről a konzuli szolgálat honlapján megtalálnak minden információt.


Az Európai Unió által megszabott szabályok alapján az uniós Covid-igazolás három különféle módon igazolja a védettséget.

Az igazolás annak állítható ki,

  1. aki megkapta az oltást – oltási igazolás

Az oltási igazolvány érvényessége 1 év, de az is igényelheti, akinek az első oltás beadásától még nem telt el egy év. Minden beoltott személy kaphat oltási bizonyítványt, függetlenül attól, hogy melyik koronavírus-oltást kapta, de a tagállamok határozzák meg, hogy mely vakcinákat fogadják el. A tagállamok saját hatáskörben határozzák meg azt is, hogy a védetté minősítéshez hány oltás szükséges, az oltás után hány napnak kell eltelnie, és az oltottság alapján meddig igazolják a védettséget.

 

  1. aki igazoltan átesett a fertőzésen – felgyógyulási igazolás

Az EU által megszabott feltételek szerint  ez azt jelenti, hogy az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló PCR-tesztje vagy az uniós rendelet szerint elfogadható pozitív antigén gyorsteszttől számított 15  nap eltelt, és 180 nap még nem telt el. Az ilyen típusú igazolvány maximális érvényessége 180 nap, de a tagállamok ennél rövidebb időpontot is megállapíthatnak. Az igazolványt ebben az esetben legkorábban 11 nappal azután kell kiállítani, amikor az adott személyen első alkalommal végeztek pozitív eredményű antigén gyorstesztet vagy negatív PCR tesztet. A Magyarországon kiállításra kerülő védettségi igazolványok kiállításának feltételei eltérnek az EU-s feltételrendszertől, így nem minden esetben lesz elegendő a betegségen átesés ténye, mert Magyarországon már pozitív antigén teszt esetén is kiállításra kerül a védettségi igazolvány, míg az uniós Covid-igazolványhoz mindenképpen PCR teszt kell.

 

  1.  aki negatív koronavírus teszttel rendelkezik – teszt igazolás

Aki negatív PCR vagy antigén teszttel rendelkezik az is igényelheti az igazolást.

A tagállamok megállapodtak a tesztek egységes érvényességi időtartamáról: ez a PCR-tesztek esetében 72 óra, az antigén gyorstesztek esetében pedig – ha azt valamely tagállam elfogadja – 48 óra. A fogadó országok saját maguk határozhatják meg, hogy milyen fajta és milyen érvényességű tesztre van szükség az adott országba történő belépéshez.

Magyarországra történő belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges.


Gyermekek utazása:

Mivel a Pfizer-oltást már engedélyezte az EMA a 12-15 éves korosztály számára is, ezért ők is kaphatnak igazolványt, amelyet igény szerint akár a szülők is tárolhatnak a telefonjukon. Amennyiben valaki ennél fiatalabb, de a szüleinek van igazolványa, úgy a Bizottság ajánlása szerint ők is szabadon utazhatnak, a 6 év alattiakat pedig az utazással kapcsolatos vizsgálatok alól is mentesíteni kell. Ez azonban egyelőre csak ajánlás. Van olyan ország, például Olaszország, ahol két éves kor felett már szükséges negatív teszt.

Fontos tudnivaló az is, hogy az uniós digitális Covid-igazolvány birtokosai utazás esetén ugyanazokat a jogokat élvezhetik, mint a felkeresett tagállam beoltott, tesztelt vagy koronavírus-betegségen átesett polgárai. Egy adott országban még életben levő korlátozásokat azonban a Covid-igazolvány tulajdonosainak is ugyanúgy tiszteletben kell tartaniuk, ha pedig bármilyen előjogokkal jár egy ilyen igazolás, arra a bel- és külföldiek egyaránt jogosulttá válnak.



Az igénylés lehetőségei:

EESZT mobilapplikáció

Az igazolást legegyszerűbb elektronikus változatban letölteni, akik utazni szeretnének azoknak talán ez a legjobb megoldás. A mobilalkalmazás neve: EESZT Lakossági (Apple/App Store), vagy EESZT alkalmazás (Google Play áruház). Az applikáció ügyfélkapus bejelentkezési adatokkal használható. A meglévő, korábban a védettségi igazolványt tartalmazó alkalmazás nem egyezik meg az EU-s alkalmazással.


EESZT portálon keresztül:

Az igazolvány érintésmentes kiváltását tesz lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér  (EESZT) Lakossági Portálja is. Ügyfélkapus bejelentkezést követően az igazolások letölthetők és ha szükséges, akkor nyomtathatók.


Kormányablak és a háziorvos:

Papíralapon a kormányablakokban valamint a háziorvosoknál lehet díjmentesen igényelni az uniós igazolást. Az igazolvány kiállítása a kérelem után azonnal megtörténik. A kormányablakoknál az uniós digitális Covid oltási, teszt- és felgyógyulási igazolás igénylésére van lehetőség, melyek az igénylést követően PDF formátumban letölthetők és nyomtathatók. A papíron kiállított igazolványok pecsét és aláírás nélküli érvényesek, mivel hitelességüket a rajtuk lévő QR-kód biztosítja.