Időszaki elszámolású ügyletek 2. rész


Az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának meghatározására az Áfa törvényben speciális szabályok vonatkoznak. Hírlevelünk első részében részletesen bemutattuk az erre vonatkozó előírásokat, ebben a hírlevelünkben pedig kitérünk az időszaki elszámolású ügyletekkel kapcsolatban kiállított számlák utólagos helyesbítésének lehetőségeire is.

I. Időszaki elszámolású ügyletek helyesbítése, pótlólagos kiszámlázás

Az adó alapját és a fizetendő adó összegét érintő korrekcióknál arra kell figyelemmel lenni, hogy a korrekcióhoz kapcsolódik-e további fizetési kötelezettség és ehhez új fizetési esedékesség. Ennek tükrében a helyesbítéseket az alábbiak szerint kell kezelni.

1. Az ellenérték utólag növekszik

Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a módosítás következtében pótlólag fizetendő összeget külön rendezik, és erre fizetési határidőt állapítanak meg, akkor a fent már ismertetett szabályok alapján kell a teljesítési időpontot megállapítani.

Ebben az esetben új, normál számlát kell kiállítani és új teljesítésként számlázni és a számlán az esedékesség lesz a teljesítési időpont. Nem szükséges önellenőrizni és korrekciós számlát kiállítani, ha a különbözet az elszámolási időszak utolsó napjától számított 60 napon belül esedékes.

Itt fontos megjegyezni, hogyha benne vagyunk még a 60 napban, de a teljesítési dátummal érintett időszaki bevallás már benyújtásra került, akkor önellenőrizni szükséges.

Ha a különbözet az elszámolási időszak utolsó napjától számított 60. napon túl esedékes, ez esetben a teljesítési időpont a 60. nap, tehát szükséges lehet a már beadott bevallás önellenőrzése.

2. Az ellenérték utólag csökken

Ha az utólagos elszámolás eredményeképpen az adó alapja csökken, akkor számlával egy tekintet alá eső okiratot (helyesbítő számlát) kell kiállítani. Ez az eset nem keletkeztet új fizetési kötelezettséget, azaz új teljesítési időpont nem értelmezhető, hanem az eredeti teljesítési időpont az irányadó.

Ez esetben az Áfa tv. 153/B. § szerinti szabályok alapján abban a bevallásban kell szerepeltetni a különbözetet, amikor a módosító számla a befogadó személyes rendelkezésére áll, tehát önellenőrizni nem szükséges.

 

II. Időszak végi különbözetek rendezése

Tipikusan idetartozó eset az átalánydíjas közüzemi szolgáltatás időszak végi elszámolása.

1. A különbözet értéke pozitív

Ha a felek több időszak összesített adatairól számolnak el egymással és a különbözet pozitív, akkor nem számlával egy tekintet alá eső okiratot, hanem egy új számlát kell kiállítani, és önellenőrzésre lehet szükség.

Ebben az esetben is a korrekció elszámolásának időpontja a mérvadó. Egy példával élve, ha a 2025. január – 2025. december időszakra a felek 2026. április 20-ig elszámolnak, akkor nem szükséges önellenőrizni, mert az elszámolási időszakot követő 60. nap, március 1. lesz a számla teljesítési időpontja, és a márciusi áfabevallás benyújtási határideje április 20.  

Fontos, amennyiben a fenti példa alapján a márciusi bevallás április 20-a előtt benyújtásra került és a felek a benyújtást követően, de április 20-át megelőzően számolják el a különbözetet, akkor  önellenőrizni szükséges.

Ha az időszak utolsó napját követő 60. napon túl számolnak el egymással a felek, minden esetben önellenőrizni kell.

2. A különbözet értéke negatív

Ha az elszámolás eredményeképpen a különbözet értéke negatív, akkor számlával egy tekintet alá eső okiratot kell kiállítani. A különbözetet az Áfa tv. 153/B. § szerinti szabályok alapján abban a bevallásban kell szerepeltetni, amikor a helyesbítő számla a befogadó személyes rendelkezésére áll, tehát önellenőrizni nem kell (és nem is lehet).

 

III. Egy időszak nem került kiszámlázásra

Ha egy időszak nem került kiszámlázásra és a számlakibocsátó ezt utóbb pótolja, akkor egy új, normál számlát kell kiállítani.

A teljesítési időpontok közül attól függően kell kiválasztani a megfelelőt, hogy mikor kerül sor a számla kiállítására. Ha például az elszámolási időszak utolsó napjától számított 60 napon túl lesz esedékes a késve kiállított számla alapján a fizetés, akkor az időszak utolsó napjától számított 60. napon lesz a teljesítés időpontja, és önellenőrizni kell.