Céges kerékpár


2022. január 1-jétől a cégek kedvezőbb feltételekkel juttathatják kerékpárhoz dolgozóikat, mert ettől az időponttól kezdve módosul az Szja és a Tao tv. is.

 

Az Szja törvény 1. számú melléklet 8.44. pontja értelmében a kifizetők adómentesen biztosíthatják az emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 watt teljesítményű elektromos motorral segített kerékpár magáncélú használatát.

A jogszabálymódosítás eredményeként a munkáltató a feltételeknek megfelelő kerékpárt, elektromos kerékpárt biztosíthat a munkavállalói számára úgy, hogy a kerékpár nem kerül a dolgozó tulajdonába. Hangsúlyozandó, hogy a kifizető kizárólag kerékpár magáncélú használatát biztosíthatja adómentesen.

 

A szabályozás a kerékpár fogalmát nem határozza meg és háttérjogszabályra sem hivatkozik, ezért a NAV honlapján megjelent tájékoztató szerint a kerékpár alatt a köznapi értelemben vett kerékpárt kell érteni, vagyis azt a járművet:

  • amelyet kizárólag emberi erővel lehet hajtani, vagy
  • amelynek használatát legfeljebb 300 watt teljesítményű elektromos motor segíti.

Ennek alapján nem lehet adómentesen juttatni például rollert, elektromos rollert vagy más, közlekedésre használható kétkerekű eszközt.

 

A kifizető adómentesen biztosíthatja a kerékpárhasználatot megosztáson alapuló közösségi közlekedési szolgáltatáson (közösségi kerékpár, például a győri Győbi) keresztül is, ha a kerékpárt a kifizető a  nevére szóló számla alapján, igazoltan béreli a szolgáltatótól.

 

Nem tekinthető adómentesnek, ha a magánszemély béreli a kerékpárt, és a bérleti díjat a kifizető megtéríti, mert ilyenkor a magánszemélynek nem a kerékpár használatát biztosítja, hanem támogatást ad ahhoz, hogy a szolgáltatást igénybe vegye.

 


Ezzel párhuzamosan módosították a Tao törvényt is, melynek 3. számú mellékletébe bekerült, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak minősül a dolgozók számára bármely módon biztosított kerékpár (vagy a fent is jelzett elektromos kerékpár) vásárlása, átadása, használata valamint a fenntartása és üzemeltetése révén  felmerült költség is.

 

Figyelemmel arra, hogy a kerékpár a munkavállaló magánszükségleteinek kielégítését szolgálja és nem az azt juttató társaság adóköteles termékértékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához kapcsolódik, ezért az Áfa tv. általános adólevonási előírása szerint a kerékpár vásárlása, bérlése során a társaságra áthárított áfa nem helyezhető levonásba.